Főoldal
Palotás Petra
,  2013. December 4.

Babázz lazán! - Palotás Petra ajánlója

Bevallom, egy picit aggódtam, amikor először a kezembe vettem a Babázz lazán! című könyvet. Mert bár az esztétikus külső és a friss, vidám, modern grafikák már az első pillanatban felkeltették az érdeklődésemet, azért még voltak kételyeim, hogy miben tud újat mutatni nekem ez a könyv. Aztán a félelmeim lapról lapra szertefoszlottak, és már az első fejezet után éreztem egyfajta sajnálkozást, hogy milyen kár, hogy már nem néhány évvel ezelőtt, kezdő anyukaként akadt a kezembe ez a gyűjtemény.

Hiszen megannyi helyzetben lehetett volna gyógyír a félelmeimre, mankó a bizonytalan, számomra is új szituációkban. Mert tudatos szülőként magam is elolvastam az egyetlen igaz utat hirdető szakkönyveket és egymásnak tökéletesen ellentmondó nevelési tanácsadókat, amelyek nemegyszer csak további káoszt okoztak az egyébként is nyomasztó bizonytalanságomban.

A Babázz lazán! azonban nem kőbe vésett szabályokat oktat, és nem mindenáron követendő mintákról papol, hanem a gyermekvárás és a gyermeknevelés mindennapi kérdéseire adja meg a válaszokat, hol szakszerű háttér információkkal, hol személyes történetekkel.

Tévhiteket cáfol, félelmeket orvosol, és bizony nem egy esetben tabukat döntöget, mint a gyermeki szexualitás vagy éppen a párkapcsolatra leselkedő veszélyek a baba érkezése után.
Ez a könyv nem utasít, hanem tanácsokat, tippeket ad, meghagyva a szülő és a gyermek egyéniségét figyelembe vevő szabadságot, hogy mindenki megtalálhassa a számára legkedvesebb utat, nem megfeledkezve persze alapvető igazságokról.

Babázz lazán! - Palotás Petra ajánlója

Forrás: femina.hu

A különböző nevelési nézetek és intézményi célkitűzések szakszerű bemutatásával segít az óvodaválasztásban, igazságosan tükrözi az egygyermekes családmodellt, és őszintén mesél a testvérek közötti kis és nagy korkülönbség előnyeiről és hátrányairól.

Megszólítja a kétnyelvű családokat, és óva int az önkéntes otthoni nyelvtanároktól. Foglalkozik az óvodás gyermekek első szerelmével, a barátságokkal, a gyermeki agresszivitással, a dadogással vagy éppen a szobatisztasággal.

180 kérdés 180 válasszal remekül tematikus csokrokban szedve, hogy már a várandósság sejtésének első pillanatától legyen egy támaszunk, amit bármikor levehetünk a polcról.
Legyen szó rosszullétekről, a terhesség során fellépő vérzésről, a kórházi csomag összeállításáról, a babával alvásról, a szoptatásról, a magzati vizsgálatok számunkra olykor érthetetlen szakszavairól vagy éppen gyermekünk közösségbe szoktatásáról – ez a kötet minden helyzetben segít nekünk: vagy egy azonnali válasszal, vagy pedig egy útmutatással, hogy problémánkkal hova forduljunk.

Mindezt olyan őszintén, hogy hamar ráébredünk, hogy a szülővé válás nem csupán az élet legszebb, hanem egyben a legnehezebb kihívása is, amit azonban lényegesen felhőtlenebbé tehetünk, ha a tökéletesség helyett inkább a kiegyensúlyozottságra törekszünk, és persze az alapvető óvatosságot és felelősségteljességet nem feledve, megpróbálunk LAZÁN BABÁZNI.:)