Főoldal
Tea Kiadó
,  2014. May 9.

Gyereknapi könyvajánló

Ezen a napon minden a gyerekekért van. Az egész országban számtalan programlehetőséggel tesznek a kicsik kedvére, és a szülők is szívesen lepik meg ilyenkor valamivel a csemetéjüket. Ha idén könyvet szeretnél ajándékba adni, akkor jó helyen jársz! Nekünk van egy csomó ötletünk.

Tudtad, hogy a Gyermeknap hagyománya Törökországból ered? Először 1920-ban ülték meg ezt a jeles napot, s azóta szépen elterjedt a világban. Magyarországon 1931 óta ünneplik, azaz 83 éve! A harmincas és negyvenes években azonban még gyermekhétnek hívták, és ennek megfelelően egy egész hétig tartott. Valószínűleg a gyerekek többsége - ha tudna erről - elég meggyőző eszközökkel próbálná rávenni a szüleit, hogy hozzuk vissza ezt a szép hagyományt. 

Van egy jó hírünk: nálunk már most csomó szuper könyvet találsz, amivel meglepheted a legkisebbeket vagy a kicsit nagyobbakat is. Íme a Tea Kiadó könyvajánlója!

gyereknapi könyvajánló

Apróságoknak:

Kismackó az állatkertben

Kismackó az állatkertben

Kismackó ezúttal az állatkertbe látogat, ahol a legkülönfélébb állatokkal ismerkedik meg. Találkozik a bátor oroszlánokkal, zsiráfokkal, zebrákkal, és bárhol jár, lelkesen segít mindenkinek. Vajon hogyan kell csillogóan tisztává varázsolni a krokodil hátát? És mit esznek a pingvinek? Milyen állatok élnek még az állatkertben? A könyv lapjain minden kiderül!

1 990 Ft

Kismackó a lovagi tornán

Kismackó a lovagi tornán

Kismackó kíváncsi és tele van kalandvággyal. És mi más lehetne izgalmasabb, mint egy lovagi torna? Kísérd el Kismackót ebbe a varázslatos kastélyba, és fedezd fel a királyok és várkisasszonyok mesés életét. Kíváncsi hősünk megismerkedik a vár urával, kardot ragad, lovagi tornán vesz részt, és még egy fenséges lakomára is meghívást kap.

1 990 Ft

Forgass és keress! - Gyerünk játszani!

Forgass és keress! - Gyerünk játszani! 

Mackónak szüksége van a barátai segítségére, hogy együtt valami különlegeset építsenek. De vajon mi lesz az? A sok apró részletet rejtő lapozókönyvet a képkivágások és forgatható kerék teszik igazán különlegessé.

1 493 Ft

Forgass és keress! - Gyerünk építkezni!

Forgass és keress! - Gyerünk építkezni!

Zsiráf és barátai egész nap sürögnek-forognak az erdőben. Vajon mire készülnek Majommal, Oroszlánnal és a többiekkel? A sok apró részletet rejtő lapozókönyvet a képkivágások és forgatható kerék teszik igazán különlegessé.

1 493 Ft

Ovisoknak:

Mátyás Lara és Dusik Móni: Dinoszaurusz Rex

Mátyás Lara és Dusik Móni - Dinoszaurusz REX!


Az utcácskában, ahol történetünk játszódik, az emeletes házak között megbújik egy különleges játékbolt. Nemcsak az különbözteti meg a többi üzlettől, hogy kizárólag használt játékok töltik meg a polcait, hanem az is, hogy a játékszerek életre kelnek, amint kikerül az ajtóra a "Zárva" tábla.

2 290 Ft


Mátyás Lara és Dusik Móni: Bringamesék: Dani és a kék bicikli

Mátyás Lara és Dusik Móni - Bringamesék: Dani és a kék bicikli


Dani családjával vidéken nyaral, de nem érzi jól magát az otthon felejtett focilabdája nélkül. Egy délután azonban titokzatos helyen jár apukájával: a nagyi padlásán. Amint rátalálnak a régi, kék biciklire, egyszeriben minden megváltozik.

1 323 Ft

A könyveinket megvásárolhatod itt a honlapunkon, személyesen a kiadóban vagy keresd az alábbi könyvesboltokban: