Vesztes ügyek…

A két világháború között (és ma?) zsidónak lenni Magyarországon; 1956-ban tüntetést szervezni – mondjuk inkább: a tüntetésben részt venni – október 23-án; liberálisnak lenni és maradni 1998-ban – és azóta is -, ragaszkodva a magyar szabadelvűség nagy hagyományaihoz – csupa vesztes ügy; vagy mégsem?

Öregkoromra szenvedélyemmé vált a vesztes ügyek mellé állni (nem igaz: ez már fiatal koromban is így volt), és ma már tudom, hogy a valódi – a végtelenbe futó – létezés mindig önellentmondásokban (paradoxonokban) mutatkozik meg.

Az athéni ifjúság megrontása miatt halálra ítélt nagy liberális, Szókratész (azt merte tanítani, hogy csak a kínnal megszült saját vélemény a fontos, akármi legyen is, nem a mástól tanult hagyomány, dogma, jelszó, közhely), e szavakkal emelte fel a halált hozó bürökpoharat: Aszklepiosznak egy kakassal tartozunk!

Vagyis még a nagy, a végső veszteségért, a halálért is hálaáldozattal tartozunk a gyógyulás istenének. (Kiszabadultunk a test börtönéből, kigyógyultunk a földi lét őrületéből – újjászülettünk, a túloldalról nézve.)

A teljesebb létezésnek ez a paradoxonja persze nem menti fel a gyilkosokat. És itt kezdődnek ennek a könyvecskének a történetei.

Kiadó: Önkonet
Terjedelem: 184 oldal
Formátum: puhatáblás
ISBN 978-963-00981-5-6
Megjelenés: 2002