Főoldal Könyvek Gyerekkönyv,  Szépirodalom

A testrablók éjszakája
Bartók Imre

Bartók Imre gyermekmeséje az inváziós sci-fi műfajába kalauzolja el az ifjú olvasókat. Egy csillagközi ökológia gondolatai találkoznak a gyermeki érzelmekkel. XXI. századi mese az önzetlenségről és a leleményességről.

8 éven felülieknek!

bővebben

„Egyaránt ajánlom fiúknak és lányoknak, mert lehet ugyan, hogy az ufó inkább fiús téma, de ne felejtsük el, hogy egy lány a főszereplő.”

Raffay Anna Zsófia, 5. osztályos tanuló, Kölöknet

„A happy end többszörös, kellő csavarral ellátva, hiszen a jó úgy nyeri el végül jutalmát, hogy közben a „rossz” sem bűnhődik meg – az ellenoldalról ugyanis kiderül, hogy nem is gonosz ő, csak más (ettől is lesz modern a mese…)”

Lapis József, Mesecentrum

„A műfaji elvárásokat tiszteletben tartó, helyenként felkavaró gyerekhorror, amely sokat bíz a szülőre, és még többet a gyerek olvasóra. Cserébe maradandó élményt ígér.”

Kránicz Bence, Magyar Narancs

A kisiskolás Krisz egy nap azzal szembesül, hogy az igazgató által adott piruláktól mindenki elálmosodik, hazamegy, majd eltűnik...  aztán szemtanúja lesz annak, ahogy egyik tanítója különös átváltozáson megy keresztül...

Itt olvashat egy beszélgetést a szerzővel és más szakemberekkel a gyerekhorror műfajáról.

Kritikák a kötetről:

Új testrablói vannak a nyárnak

A testrablók ismét köztünk járnak

„– De ha Atom úr és Éva néni
nem az igazi Atom úr és Éva néni,
akkor hol vannak az igaziak?
– Nem tudom, de mielőbb ki kell derítenünk.
Velem tartasz, Krisz?” 

A szerzőről

Író, fordító. Kedvenc gyerekkönyvei a Kis kukac könyv és Locspocs, a kis tengeri szörny történetei; előbbi átfogó képet ad az ökoszisztémáról, utóbbi pedig érzékenyen kapcsolja össze a gótikát a társiasság gondolatával.

Legutóbbi gyerekkönyve: Alfonz és az űrlények.


Kép forrása: litera.hu

Cím: A testrablók éjszakája
Szerző: Bartók Imre
Illusztrátor: Bán Sarolta
Terjedelem: 56 oldal
Formátum: 210 x 297 mm
Kötés: Keménytáblás

Olvasói értékelések

Írjon véleményt az "A testrablók éjszakája" kiadványról! Szerintem ez a könyv...

Értékelje a kiadványt:
Nem tetszik  
Tetszik
vélemény mellett megjelenő becenév